2014. szeptember 4., csütörtök

Amerikai út

Az amerikai testvérek meghívására, a nyáron két hetet tölthettünk Amerikában. Utunk három fő állomása Chicago, Saint Louis és a Tennessee államban található  Signal Mountain voltak. Alkalmunk volt megismerni a testvéreknek, a helyi igényekre, problémákra válaszoló sokszínű szolgálatát és egy kis "kóstolót" kapni az amerikai kultúrából, életformából, mentalitásból. Köszönjük a testvérek meghívását, vendégszeretetét, sok szép élménnyel és hasznos, elgondolkodtató tapasztalattal térhettünk vissza utunkról.


Középen balról: Pál testvér, Leó testvér, Alexius testvér és Tamás testvér



 Közös imádság a társulattagokkal

 

Társulattagi összejövetel: A rend civil támogatottsága
mind a fiatalok, mind pedig az idősek körében nagyon erős


 A chicago-i közösség 1929-ben, több mint ötven
testvér szolgált a kórházban, ebben az időben



 Látogatás egy beteg, haldokló emberek számára
létrehozott hospice intézményben


Nagy élmény volt az Alexiánus archívum, amely rengeteg írásos
és tárgyi emlékkel mutatja be rendünk történetét:



Alexiánus rendi ruha


Középen Bonaventure Thelen, az amerikai misszió alapítója


 Az amerikai misszió első két háza


Régi használati tárgyak (tolószék és sörtartó kanna): 
A szesztilalom idején a testvéreknek engedélyük volt  saját sör készítésére,
 amit gyógyszerként alkalmaztak. Nem véletlen, hogy sokan szerettek volna
 bejutni az intézménybe...


A magyarországi misszió alapításának teljes dokumentációja is
megtalálható az archívumban



A Saint Louis-i közösséggel


Napközis ellátás idős emberek számára: több mint száz ember vesz
részt a programban, akik teljes ellátásban - orvosi ellátás, étkezés, programok - 
részesülnek, az intézmény saját autóival hozza reggel és este
szállítja vissza őket otthonukba


 Signal Mountain:


Egész kis városnyi Alexiánus intézmény, gyönyörű környezetben,
önálló apartmanokkal, ahol a lakók ugyanolyan ellátást kapnak,
mintha egy idősek otthonában élnének



A szerzetesi hármas fogadalmunk: 
szegénység, tisztaság, engedelmesség ábrázolása a kápolna üvegablakain