2012. február 5., vasárnap

A megszentelt élet napja

"Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön mukásokat az aratásába" (Mt 9,38; Lk 10,2)
Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony, Urunk bemutatása a templomban napján ünnepeltük a megszentelt élet napját, amelyet II. János Pál pápa nyilvánított, a szerzetesek, szerzetesi hivatások ünnepévé világszerte.
Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja
Részlet II. János Pál pápa, a Hivatások XXXIX. Világnapjára, 2001-ben íródott üzenetéből :

„A megszentelt életet élő férfiak és nők, akik az Egyház szívében laknak, mint az Egyház küldetésében döntő fontosságú tényezők, mutassák meg, hogy létük szilárdan Krisztusban gyökerezik, hogy a szerzetesi élet "a közösség otthona és iskolája", hogy az emberekért végzett alázatos és hűséges szolgálatukban a szeretetnek az a leleményessége lüktet, amit a Szentlélek állandóan életben tart az Egyházban.”
Ugyanezen a napon közösségünk részt vett a győri Bazilikában tartott Szeretetláng ünnepén, melynek célja és lényege az Isten és a lélek egyesülésének elmélyítése, kibontakoztatása és a lelkek megmentése.

„Én azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a Fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja”
                                                                                                                  (Lelki Napló, 1964. január 15.)

      Kérünk Urunk, küldj papi és szerzetesi hivatásokat és áldd meg azokat a családokat, akik papot, szerzetest adnak egyházadnak.